október 19, 2021

Polákia Magazin

Független Lengyel-Magyar Kulturális Magazin

EGY SZOBOR VÉDELMÉBEN

12 min read

Szabó Ervin a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épületének bejáratánál elhelyezett szobrára ismeretlen tettesek táblát akasztanak, melynek felirata szerint kommunista gyilkos, akinek része volt gróf Tisza István miniszterelnök megölésében. Az akciót a későbbiekben magára vállaló „Mi Hazánk Ifjai” radikális szervezet nem csupán a cselekményt vállalja magára, hanem közleményében követeli, hogy a könyvtár Tisza István nevét vegye fel. Az akciót, mivel visszhang nélkül marad, még több esetben megismétlik. A „merényletnek” pár, a férfi és női mosdók falára felragasztott matricán és néhány gondolkodó ember felháborodásán kívül nem maradt nyoma. 2019 február 25-én a Szabó Ervin téren rendez egy tömegesnek semmiképp sem nevezhető demonstrációt a szerintük kommunista gondolkodó nevének törléséért. Ennek keretében megrongálják a könyvtár épületén levő utcanév táblát. A nyomok eltüntetése egy takarító több órás munkájába kerül.

Távirati stílusban így lehet ismertetni a közelmúlt eseményeit, melyet a magukat nemzetinek nevező csoportosulások neve fémjelez. Önmagukban a demonstrációk még nem is jelentenének problémát, hiszen egy szabad ország szabad társadalmában a vélemény kinyilvánítása is szabad.

Azonban!

Mind a vádak, mellyel a modern könyvtári rendszer megalkotóját illetik, mind pedig azok a városi legendák, melyek ezeknek a vádaknak a táptalaját adják több sebből véreznek és erősen koncepciós jegyeket mutatnak.

Lássuk!

Szabó Ervin Schlesinger Sámuel Ármin néven született 1871-ben született Árva vármegyében. A bécsi egyetemen végezte tanulmányait, ahol kitűnt tudományos tevékenységével. 1899-ben doktorált. 1901-ben került a Fővárosi Könyvtárhoz, melynek tíz év után az igazgatója lett. Az ő tervei szerint kezdődött meg egy átfogó, a társadalom minden rétege számára elérhető könyvtárhálózat kiépítése, melynek mintájául az angol könyvtárrendszer szolgált. Vezetése alatt lett a könyvtár európai színvonalú, s ezt a státuszát utódai áldozatos munkája folytán a mai napig megőrizte. Már ennyi elég lenne ahhoz, hogy nevét az utókor is tisztelettel emlegesse, de úgy látszik, napjaink politikai őrületeinek a múltra történő, az elhunytakat sem tisztelő kivetítése a felszínre hozta a félműveltség felemelését, kánonba foglalását.

Kommunista volt?

Az első vád, amit fennhangon rákiabálnak, kommunista, anarchista múltja.

Szabó Ervin politikai elvei valóban baloldaliak voltak, de íróként (A Népszava publicistája 1901-től.) a szociáldemokrácia problémáit boncolgatta. Mit több, tudományos tevékenységét is elválasztotta a politikától. Irodalmi munkásságát itt nem részletezném. Kétségtelen, hogy radikálisabb nézeteit is kifejtette. Az is kétségtelen, hogy a szociáldemokrata pártok egy része Marx tanaival is szimpatizált.

Ne feledjük! Ez volt az útkeresés korszaka, amikor a radikális baloldal és a polgári demokrácia útjai elváltak és a keresztényszocialista irányzat is még csupán szárnyait bontogatta. Az erővonalak a történelemkönyvekben talán egyértelműek manapság, akkor azonban még csak véletlenül sem voltak azok. Az is érdekes, hogy a baloldali eszmék akkoriban az amúgy politikailag semleges értelmiségiek körében is érdeklődésre tarthattak számot. A magyar kulturális élet több szereplője később tevőlegesen segítette a Tanácsköztársaságot, az ő megítélésüket természetesen árnyalja, hogy a későbbiekben (miután a kommunizmus kimutatta foga fehérjét) revideálták nézeteiket és mondhatni „visszatértek a Nemzet kebelére”.

De ne szaladjunk ennyire előre!

Magyarországon ebben az időben egyébként nem létezett kommunista mozgalom. A „Kommunisták Magyarországi Pártja” csupán Szabó Ervin halála után, 1918 késő őszén alakult meg és ők már egy egész más csapat voltak.

A Nagy Háború alatt a militarizmust elutasította, s elkeseredéssel figyelte 1917 után, hogy az ország a vesztébe rohan. Feltételezhetően, mint a közgazdaságban is járatos tudós látta, hogy a háborút az eredeti elképzelések szerint megnyerni már nem lehet és isteni szerencse kell hozzá, hogy komolyabb károk nélkül keveredjen ki belőle a monarchia. Az akkori uralkodó, IV. Károly is hasonlóképpen gondolkodhatott, hiszen rövid uralkodását a béke lehetőségének megteremtése töltötte ki. Talán ő is kommunista volt? Döntse el mindenki magában!

Mellékesen kérdem meg, hogy a Magyar Királyság bármelyik intézményébe a századforduló táján felvettek volna egy társadalomra veszélyes, felforgató elemet úgy, hogy egy szűk évtized folytán annak az intézménynek igazgatójává léptetik elő?

Megölte Tiszát?

Gróf Tisza István miniszterelnök életpályája a mai napig vita tárgyát képezi. Vannak akik szentként tisztelik. Ennek kifejező megnyilvánulása, hogy a Szabó Ervinről elnevezett könyvtár nevét „gróf Tisza István” könyvtárrá akarják változtatni. Ezzel ellentétben sokan nem tartják egyértelműnek pozitív szerepét. Maradjunk annyiban, hogy a háború végére szép hosszú listát lehetett összeállítani azokból, akik szívesen végeztek volna az idős miniszterelnökkel. Négy merényletet el is követtek ellene. Érdekes módon egyik alkalommal sem merült föl Szabó Ervin neve, mint ahogy a Tisza-perben sem.

A polgári perben, amely már a Bethlen-kormány idején, 1921. április 12-től október 5-ig tartott, Gadó István kúriai bíró ítélkezett 1921. október 6-án.

A perbe fogott személyek:

Fényes László (Az Est újságírója, 1918. október végén a Nemzeti Tanács tagja és a nemzetőrség kormánybiztosa) Az ellene emelt felbujtási vád egy állítólagos kijelentésére épült, miszerint „forradalmat nem lehet szenteltvízzel csinálni”. Bizonyítékok hiányában felmentették.

Kéri Pál (Az Est újságírója, Károlyi Mihály bizalmasa) Egyes tanúvallomások szerint 1918. október 31-én délután négy óra körül aranyóráját elővéve kijelentette: Tisza másfél óra múlva már nem él. Kötél általi halálra ítélték, az ítéletet azonban nem hajtották végre: 1922-ben, már a Bethlen-kormány idején a szovjet kormánnyal kötött fogolycsere-egyezmény alapján Moszkvába került.

Friedrich István (1918-ban a Károlyi Mihály-kormányban hadügyi államtitkár, a Tanácsköztársaság idején mint az egyik ellenforradalmi csoport vezetőjét letartóztatták, de megszökött. A Fehérház Bajtársi Egyesület nevű ellenforradalmi szervezet tagjaként 1919. augusztus 6-án részt vett a Peidl-kormányt eltávolító puccsban. József főherceg megbízása alapján 1919. augusztus 7-től november 25-ig miniszterelnök, majd 1920. március 15-ig hadügyminiszter). A bíróság ejtette a vádat ellene.

Wilheim Vágó Jenő Azzal vádolták, hogy 1918. október 31-én 11 körül a Roheim-villában járt Horvát-Sanoviccsal, hogy terepszemlét tartsanak. Vallomásai nem voltak egyértelműek; néhol beismerte, hogy járt ott, de azzal a céllal, hogy Tiszát figyelmeztesse, veszélyben van, távoznia kellene. Bizonyíték hiányában felmentették.

Gärtner Marcell vegyészmérnök. Ugyanazzal vádolták, mint Wilheim Vágó Jenőt; az erőszakos vallatások hatására időnként beismerte a vádat. 14 évi fegyházbüntetésre ítélték.

A bíróság az ítélet indoklásában kimondta, hogy a Magyar Nemzeti Tanács és Károlyi Mihály nem felelősek a gyilkosságért.[9]

Kiadatási kérelmet adtak ki

Pogány József ellen (a Világ, a Friss Újság, majd a Népszava újságírója, a Károlyi- és Berinkey-kormány idején államtitkári rangban kormánybiztosként a Katonatanács elnöke, a Tanácsköztársaság alatt hadügyi, külügyi, végül közoktatásügyi népbiztos, a székesfehérvári II. hadtest parancsnoka, a párt ellenőrző bizottságának tagja). A gyilkosságban való tevékeny részvétellel is vádolták, noha a merénylet idején többek között Károlyi társaságában éppen az Astoria erkélyéről beszélt az összegyűlt tömeghez, a nyugalom fenntartását kérve. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe menekült, ahonnan levelekben is igyekezett cáfolni részvételét a merényletben. Ausztria nem teljesítette a magyar kormány rá vonatkozó kiadatási kérelmét, amelyet a Bethlen-kormány meg is szüntetett.

Csernyák Imre, a 11-es Katonatanács ugyancsak Bécsbe menekült elnöke ellen, akit a bécsi bíróság több ízben kihallgatott, majd miután tanúkkal bizonyította ártatlanságát – a gyilkosság idején éppen IV. Károly királynak engedélyezte, hogy József főherceggel tárgyaljon –, szabadon engedték. Ausztria elutasította kiadatását.

A fentieken kívül a következő katonák ellen folyt eljárás az ügyben.

Hüttner Sándor főhadnagy, 15 évi fegyházbüntetésre ítélték; nagyrészt az ő vallomásán alapult a vádirat. A Tanácsköztársaság bukása után átállt, Mezőkövesden fogadta a bevonuló román királyi csapatokat, és félt, hogy fehér tisztek kezére kerülve megölik. Csalás, sikkasztás és hivatali hatalommal való visszaélés miatt korábban eljárás indult ellene, de tarthatott attól is, hogy a Tisza-gyilkosság ügyében perbe fogják. Szorult helyzetéből menekülve, s az enyhébb büntetés reményében vállalta a tanú, majd a tettes szerepét is a Tisza-gyilkosságban. Vallomása szerint az adott napon 5 óra után az Astoria szállóból Kéri Pál és Csernyák Imre vezetésével két autón indultak el Tisza Istvánt meggyilkolni, katonaruhában, Mannlicher fegyverrel felszerelkezve. Kéri Pál a villa előtt foglalta el őrhelyét, Csernyák a kapunál, Hüttner, Müller, Kundaecker és Láng pedig a kertben. Eközben Pogány, Dobó, Horvát-Sanovics és Sztanykovszki a villa előcsarnokában a feleségével és unokahúgával velük szembe jövő Tisza Istvánt rövid szóváltás után agyonlőtték. Hüttner Almássy Denise grófnő, Tiszának a merénylet idején a villában tartózkodó unokahúga és a személyzet vallomását ismételte meg a nevekkel kiegészítve. Almássy Denise és a személyzet azonban a szembesítéskor egyik vádlottat sem ismerte fel határozottan, illetve az ellenpróbaként eléjük állított, katonaruhába öltöztetett börtönőrök egyikében is hasonlóságot fedeztek fel.

Sztanykovszky Tibor joghallgató, zászlóst, kötél általi halálra ítélték, de fellebbezett, büntetését a hadbíróság 17 éves fegyházbüntetésre változtatta, amit leült, és 1937. december 4-én[7] szabadult a szegedi Csillagbörtönből. Egy 1963-as beadványában – amelynek célja az volt, hogy a nyilas pártba való 1938-as belépése miatti kegyvesztettségből 1918-as forradalmi szerepére hivatkozva rehabilitáltassa magát – megemlítette a merényletben való részvételét.

Dobó István tengerész őrmester. A perben tanúkat sorakoztatott fel annak igazolására, hogy a gyilkosság időpontjában a Kelenvölgyi pályaudvaron, csapategységénél tartózkodott. Kötél általi halálra ítélték, de a két per közti időszakban meghalt a börtönben.

– Horvát-Sanovics Tivadar tengerész őrmester, megszökött.

Akiket az adatok nem győztek volna meg hivatkozhattak arra, hogy 1917-ben már terveztek egy merényletet Tisza ellen. A merénylet akkor meghiúsult.

A képviselőház szerdai ülését Palafalvi György honvédhuszár revolverlövéssel nyitotta meg” – így kezdődött a Népszava tudósítása 1917. február 8-án a parlament előző napi ülésének „kis színes” epizódjáról. „Palafalvi elmondta, hogy reggel óta sokat ivott és fáradt volt, amikor a képviselőházba érkezett. A karzaton elaludt. Valami zajra fölriadt, azt hitte, hogy a lövészárokban van és az oroszok támadnak. Ösztönszerűen pisztolyához nyúlt és háromszor egymásután elsütötte. Csak ezután ébredt a tudatára annak, hogy hol van és mit tett.”

Az egykori Népszava tudósított így az esetről.

Érdekes módon, Szabó Ervin neve itt sem merült fel. Amúgy szerintem teljesen elképzelhetetlen, hogy ha a legkisebb gyanú is felmerül az az „átkozott cuclista” nemhogy a könyvtár élén, de akár szabadlábon marad.

Városi legenda, hazafias mítosz

Szabó Ervin érintettsége először Duczynska Ilona tesz célzásokat. Duczynska Ilona nemesi család leszármazottja, ki fiatal lány korában szembekerült háborúellenessége miatt a rendszerrel, ezért miután az iskolából eltávolították, Bécsben érettségizett le, majd Svájcban tanul tovább, ahol kapcsolatba került a szocialista mozgalommal. 1976-ban aztán Konrád György „Csodafigurák” című könyvében tett említést egy bizonyos pisztolyról, amit állítólag a tőle kapott. Más források szerint Madzsar Józseftől lopott pisztollyal próbálta meg végrehajtani a merényletet. A források ellentmondóak, legendák születéséhez viszont tökéletesek. Ne feledjük az interjú idejét, 1976! Ezekben az időkben sorra jelentek meg „Így láttam ezt meg azt” címmel visszaemlékezések. Az is elgondolkodtató, hogy az életrajza szerint, 1915-ben találkozott Szabó Ervinnel. Egy 18 éves lány, aki éppen leérettségizett? Rendben! Fiatal és bohó, a lázadó korszaka kellős közepén. Utána két esztendő svájci tartózkodás. Semmilyen kapcsolattartás? Két év kimaradt. Majd egyszer csak előkerül és a lánykára csak úgy rábíznak egy pisztolyt, hogy ugyan már lője le Tiszát! Egy könyvtár igazgatója, egy tudós ember lehet, hogy lelkesedett a különféle eszmékért, de ennyire bolond azért nem volt. Azt az apróságot se feledjük, hogy a „Galilei Kör” feltehetően nem kerülte el a korabeli titkos rendőrség figyelmét. Szinte elképzelhetetlen, hogy ne „szagolták” volna ki, ha tényleg készül valami. Azt meg, hogy „Jajj de lelőném Tisza Istvánt!” felelőtlenség történelmi tényként kezelni.

Ha végig gondoljuk mindezeket, több mint becstelenség annak az emlékét gyalázni, akinek munkásságából a mai napig él a magyar kultúra. Gyűlölte Tiszát? Mint még pár ezer honfitársa az országban. Többek között olyanok is, akiknek a szobrát mély tisztelettel koszorúzzák azok, akik a könyvtárban alpári módon demonstráltak. Hogy ténylegesen kik állhattak a merénylet hátterében, a mai napig nem tudni. Egyike marad történelmünk rejtélyinek.

Valamelyik európai méltóság mondta egyszer, hogy aki 30 alatt nem szocialista, annak nincs szíve, aki 40 fölött még szocialista, annak nincs esze. Szabó Ervinnek nem adatott meg hogy kiderüljön, érvényes-e rá ez a megállapítás. Csupán alkotását hagyta örökül.

Végezetül álljon itt két dátum, ami végső alibit biztosít:

gróf Tisza István 1861-1918 október 31.

Szabó Ervin 1877-1918 szeptember 30.

Dessewffy

Fotó: Facebook