október 19, 2021

Polákia Magazin

Független Lengyel-Magyar Kulturális Magazin

Rólunk

Budapest Főváros XVII. kerületének Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata honlapjának már a kezdeti tervezésekor törekedett arra, hogy az ne csupán a törvényi előírásoknak megfelelő információkat tartalmazza, hanem olyan pluszt is adjon a látogatóknak, mely igényes formában mutatja be a lengyel-magyar közös út szépségeit és megérje folyamatosan visszatérni egy kis kikapcsolódó böngészésre. Ennek egyik formája volt egy elektronikusan terjesztett, de nyomtatható formátumú hírlevél,mely elsősorban azt a réteget célozta meg, akinek minden lépését nem kíséri egy számítástechnikai eszköz, ezzel szemben amikor leülnek a fotelba (vagy máshová), szívesen vesznek a kezükbe papír alapú médiát. Erre a célra találtuk ki a „Polália Magazint”, melynek első példányai 2008 végén kerültek fel a honlapra. A kezdeti kísérletezések után 2010-ben nyerte el végleges arculatát és egy-egy eseményre fókuszálva igyekezett híradást adni.

Ebben a formájában közel száztíz száma jelent meg. Az idők folyamán a magazin kinőtte magát és keretét. 2019 november 7-től online formában dinamikus tartalommal érhető el saját webcímen. Esetleges igény esetén a nyomtatható forma részleges visszatérése sem kizárt.

Reméljük, eddigi olvasóink ugyanolyan örömmel veszik a folytatást, mint annak előtt.

A szerkesztőség